A mediációra érkezők sokszor el vannak veszve, szeretnék, ha valaki megmondaná nekik, hogy mit kell tenni, megtanítaná őket, hogy miként kerekedjenek felül a nehézségeken, hogyan legyenek erősebbek, okosabbak, ügyesebbek a jelenlegi helyzetben és a későbbiekben.
De a mediátor nem edző, mert nem az a feladata, hogy „kihozza belőled a maximumot”, vagy hogy motivációs beszédekkel tüzeljen fel az egyéni győzelemre.
És a mediátor nem is tanár, aki egy tábla előtt állva elméleti előadást tart arról, hogyan „kellene” a különböző helyzetekben viselkedni, mik a társasegyüttélés tankönyvi szabályai, minthogy nem célja a kioktatás sem, és nem is osztályozza a felek tudását, képességeit, teljesítményét sem a mediációs folyamat során.
A mediáció célja, hogy működő, mindkét fél számára elfogadható megoldást találjon a kialakult helyzetekre, problémákra, nem pedig, hogy önismereti tréning legyen, hogy reziliensebbé válj a nehézségekkel szemben. Bár egy mediációnak lehet ilyen járulékos hatása, hiszen a folyamat során óhatatlanul szükség lehet a szembenézésre, információk megismerésére, új kommunikációs technikák elsajátítására, de amennyiben ez válik fő céllá, akkor már tréningről beszélhetünk.
A mediáció során a mediátor szerpe leginkább egy gépjárműoktatóra hasonlít. A konfliktusotok egy nagy sebességgel haladó, nehezen irányítható autó, ami éppen egy veszélyes kanyarhoz közelít. A mediátor beül mellétek ebbe az autóba. Nem ő fogja a kormányt – azt továbbra is nektek kell fogni, hiszen a ti életetekről van szó. Nem ő dönti el az úti célt sem. Viszont ő az, aki a kritikus pillanatokban higgadtan elmondja:
- „Most lassítsunk, mert kicsúszhatunk (nem tartjuk a kommunikációs előírásokat).”
- „Itt érdemes indexelni (jelezni az igényt), mielőtt sávot váltunk.”
- „Figyeljünk a holttérre (a másik fél szempontjaira)!”
Ahogy az oktató, úgy a mediátor is rendelkezik egy „vészfékkel”: ha a vita eldurvul és sérülésveszélyes, azonnal beavatkozik, hogy megállítsa a rombolást. De a legfontosabb feladata az edukáció: információt és technikát ad át. Megtanítja azokat a fogásokat – az értő figyelmet, az én-közléseket –, amelyekkel a jövőben már oktató nélkül is biztonságosan tudtok közlekedni a nehéz helyzetekben is.
A folyamat végére nemcsak egy megállapodással (merre is mentek) lesztek gazdagabbak, hanem azzal a tudással is, hogyan kerüljétek el a jövőbeni karambolokat (jogosítvány).