A konfliktusok hevében az emberek látása beszűkül: hajlamosak „csőlátásban” szenvedni, ahol minden fekete vagy fehér. sokszor elvakítja őket a saját vélt igazuk ragyogó fénye, miközben a látómező szélén felsejlik a másik fél tetteinek sötét árnyéka. Túlbecsüljük a saját igazunkat, és alábecsüljük a kockázatokat, felnagyítjuk a sérelmeket, és nem érzékeljük reálisan a saját tetteink következményeit. Ennek eredménye, hogy sokan irreális elvárásokkal, vagy éppen dacból fakadó, önmagukra is káros célokkal érkeznek („Inkább tönkremegyek, de neki akkor se legyen jó!”).
A mediátor ebben a helyzetben úgy működik, mint egy optikus. Nem ő mondja meg, mit kell látni, hanem segít megtalálni a megfelelő lencsét a tisztánlátáshoz. A kérdéseivel – „Ha ezt a lépést teszi, az hogyan fog kinézni két év múlva?” vagy „Ez a követelés reálisnak tűnik a bírósági gyakorlat tükrében?” – addig finomhangolja a fókuszt, amíg a felek ki nem lépnek az érzelmi vakságból.
A cél az, hogy korrigáljuk a konfliktus okozta rövidlátást. A mediátor segít, hogy a felek ne egy elmosódott, indulatoktól fűtött képet lássanak, hanem a valóság éles kontúrjait. Hogy a fekete-fehér harc helyett észrevegyék a megoldások árnyalatait is. Csak akkor születhet felelős és tartós megállapodás, ha a felek nem becsukott szemmel, hanem a realitásokat tisztán látva írják alá a szerződést.