Amikor egy konfliktus elmélyül, és a felek már nem látják a kiutat, gyakran utolsó szalmaszálként tekintenek a mediációra. Ilyenkor megjelenik az a titkos remény, hogy a szakember egy varázspálcával eltünteti a problémákat, átvállalja a döntés súlyát, és helyettük oldja meg az életük nehézségeit.
A valóság azonban az, hogy a mediátor nem tudja jobban akarni a megegyezést, mint maguk a felek. Nem veheti át a felelősséget a sorsukért, és nem hozhat áldozatot helyettük. A mediátor „csak” a lámpást adja a kezükbe és az utat mutatja, de a lépéseket a feleknek kell megtenniük. Ő biztosítja az eszközöket, a módszertant és a biztonságos légkört, de a tartalommal a résztvevőknek kell megtölteniük a folyamatot, és ehhez sokszor szükségű, hogy a felek szembe nézzenek a problémáikkal, hibáikkal, önmagukkal, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
Ez azért is nehéz, mert szembe kell nézni a realitásokkal, elfogadni a kialakult helyzetet és sokszor engedményeket kell tenni. A mediátor abban támogat, hogy a felek képessé váljanak a saját megoldásaikat megtalálni, és ne egy külső szereplőtől várják a csodát. A siker kulcsa ugyanis az, hogy a megállapodás nem kívülről kényszerített, hanem saját elhatározásból született – ezért lesz betartható és tartós, mert a megváltást a változás hozhatja meg. Bár ez sohasem könnyű…