A mediátor egyik legfontosabb szakmai tulajdonsága és kötelezettsége. Lényege, hogy a szakember nem ítélkezik, nem ad igazat, és nem áll egyik vitázó fél oldalára sem. Ehelyett „egyenlő távolságot” (illetve a bizalom kiépítéséhez egyenlő közelséget és figyelmet) tart az érintettektől, és végig biztosítja a felek közötti esélyegyenlőséget, valamint a hatalmi egyensúlyt a folyamat során.
Viszont családi és válási mediációk esetében a felek felruházhatják a mediátort azzal a feladattal (sőt, ez sokszor eleve szakmai elvárás is), hogy a folyamat során végig aktívan megjelenítse a szobában jelen nem lévő kiskorú gyermek(ek) szempontjait és érdekeit. Ebben a kontextusban a mediátor mintegy a gyermek szószólójaként lép fel: kérdéseivel beemeli a gyermek szükségleteit a térbe, és segít a szülőknek abban, hogy a döntéseiknél a gyermek érdeke ne vesszen el a felnőttek konfliktusában. Ez a gyermekfókuszú megközelítés nem sérti a szülők közötti semlegességet, hanem épp a létrehozott egyezség fenntarthatóságát és életképességét garantálja.